Lygavarir V.



Üdvözlet ismét, itt, Asgardban, ezen a vidám, intrikákkal és lelki válságokkal teli vidéken! Nohát, megszületett az új rész, ami mérföldkő a történet menetében; többet nem árulok el, maximum annyit, hogy Sif már egyáltalán nem utálja Lokit. Hm.
Még a végén kiderül rólam hogy romantikus lélek vagyok. 
(Amúgy, az. Csak nem a szó klasszikus értelmében.)

Vers: 
Kosztolányi: Tánc 

"Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold"


Drágáim!
Félreértés ne essék, még mindig élek, és frissíteni is fogok a közeljövőben. A Lygavarir új fejezete meglehetősen jól áll, igyekszem is haladni vele, ahogy csak lehet. Csöndes a blog mostanság, tudom, de minden hálám azoknak, akik ennek ellenére is kitartanak mellettem. 
Amik kissé nehézzé teszik az alkotást újabban (vagyis már több mint fél éve) azok a családi körülményeim, amik most bolydultabbak, mint valaha, ebből kifolyólag ezerszer több dolgom van és a lelkiszénám is elég ergyán áll. Ezt nem ereszteném bő lére, lényeg, mi lényeg, még mindig fokozottan igénylem a megértéseteket és a türelmeteket, hisz, ahogy megígértem, garantáltan fogok hozni új fejezeteket, és történeteket is. Tele vagyok ötletekkel, tettvággyal, szóval lesznek még itt izgalmak.
Mindenkitől elnézést kérek a lassúságért, és köszönöm, hogy vagytok! ♥